Mivel is kezdhetném…?

KisJ születésének történetével kezdem a "posztolást", ami talán természetes egy babázós blogban. Be kell vallanom, terhesen imádtam mások szüléséről olvasni, faltam az ilyen témájú írásokat. Ennek az lett a rendkívül szerencsés következménye, hogy sokkal iszonyatosabb fájdalomra és szenvedésre számítottam, mint amit végül tapasztaltam.

Egy áprilisi szombaton kezdődött, mikor életemben először nem gyalog mentem ki a Apa meccsére, hanem tömegközlekedtem. Néhány csapattag ekkor vette észre, hogy terhes vagyok, de nekik még magabiztosan azt mondtam, hogy hónap végére várjuk a kölyköt, hacsak nem hordom túl.
Nos, nem hordtam túl:)

Aznap este még kisikáltam a konyhát, mostam, vasaltam, porszívóztam (rám nagyon nem jellemző magatartás, pláne szombat este), majd lefeküdtem aludni. Hajnalban arra ébredtem, hogy folyik egy kevés cucc belőlem. Visszaaludtam. Aztán kora reggel ugyanez megismétlődött, ekkor már elgondolkodtam azon a lehetőségen, hogy ez akár magzatvíz is lehet, így kikászálódtam az ágyból, és vártam, hogy jön a klasszikus "és akkor elöntött a magzatvíz, mintha egy csapot nyitottak volna meg" jelenség. Nem jött. Mivel örökmozgó bébim nem mocorgott, ahogy szokott, inkább úgy döntöttem, megnézetem magam, legfeljebb hazaküldenek. Csendben összepakoltam, írtam egy üzenetet Apának, és besétáltam a klinikára.

Az éjszakai ügyeletes megvizsgált, közölte, hogy ez bizony magzatvíz, és baba nélkül én ma innen el nem megyek:) Így aztán nulla fájással felvettek az osztályra. A lehetséges fertőzések miatt kaptam 6 órát a szülés természetes megindulására, ezért szorgalmasan sétálgattam, 7-től fél 12-ig. Jöttek is fájások, de nem váltak rendszeressé, ezért bekötötték az oxitocint, ami azért volt kellemetlen, mert attól kezdve az ágyon kellett feküdnöm a CTG mellett az oldalamon. Apát behívtam fél 1-re, bár a nappali ügyeletes doktornő az oxi bekötése előtti vizsgálatkor még jópár órát jósolt az igazi buli kezdetéig. Mire Apa beért, én már elég kényszeredettem mosolyogtam a fájások alatt, főleg, mivel a masina szerint a fájásaim erőssége kutyafüle kategóriába esett. Beletörődve, hogy nem haladunk és még négyszer így fogok szenvedni, jókat vigyorogtam Apával, aki délelőtt azzal vezette le a feszültségét, hogy utánajárt, mennyire gyakori a szülés megindulása a kiirt időpont előtt 2 és fél héttel:)

Pont amikor legközelebb bejött a doktornő ellenőrizni, hogy mi a helyzet velem, valami megváltozott, amitől egészen megijedtem: úgy éreztem, nyomnom kell:). Szinte pillanatok alatt átalakult a szülőszoba: Apa a fejem mellé került, szülésznő és a doktornő a lábam közé, CTG masina ki tudja hova, az ágyam alsó fele lábtámasszá változott, plusz bejött a két szülésznőtanonc, akikkel jókat beszélgettem délelőtti fedettpályás gyalogtúrám alatt. Mint kiderült, az oxi megtette hatását, két perc után nyomhattam is. Azt hiszem, nagyon fájt, de sokkal inkább óriási melónak éreztem, mint szenvedésnek. Arra gondoltam, hogy szegény gyerek ott van beszorulva egy baromi szűk csatornában, kis koponyacsontjai össze vannak nyomorgatva, tehát nekem akármennyire fáj, ki kell juttatnom a lehető leghamarabb. (Ez nagyszerűen működött egészen addig, míg arra nem kértek, hogy ne nyomjak – na, az már a borzalom határát súrolta:) Aztán, mikor a legjobban fájt, a doktornő odavitte a kezemet a kölyök kilógó feje búbjához, ami meleg és nedves volt:) Innen már szinte csak pillanatok voltak vissza, s 14.15-kor megszületett kisJ, élénk rúgkapálással és kismacskás nyekergéssel. A hasamra tették, éppen addig ért el a köldökzsinór, ott megnyugodott. Helyes kis csúcsfej volt, az út során belapult orral és bedagadt szemekkel, de nekem tetszett:) Apa is meg volt hatva, én meg attól, hogy milyen hősiesen viselte a szülés véres valóságát:) Még együtt tölthettünk két órát az utómunkálatok végeztével. Olyan bénák voltunk, hogy a gyereket a pólyából se mertük kibontani:)

Jó volt a szülés, minden kellemetlenségével és fájdalmával együtt. A kölyök egy tündér (nem, még 7 hónaposan sem alussza át az éjszakát, és igen, szétáll a füle:), csak szeretni lehet.
Itt egy huszárvágással be is fejezem az írást, mert csupa nyálasan romantikus zárszó jut eszembe, mint a fél vesémet és az összes májamat odaadnám érte, és az émelygősen önfeláldozó szeretet amit érte érzek:)

Szülés után azonnal eldöntöttem, hogy szeretnék még gyereket, azóta ezt annyiban módosítottam, hogy csakis miután aludtam egyben legalább 7 órát legalább két egymást követő napon.